Udvozoljuk a Bokat regio honlapjan

 

ESEMÉNYNAPTÁR

Újabb két pályázatot nyújtott be PDF Nyomtatás E-mail
Hírek

Újabb két pályázatot nyújtott be a Bogát Egyesület

2010 márciusában és áprilisában a Bogát Önkormányzati Fejlesztési Társulás újabb két pályazatot nyújtott be a Szülőföld Alap Kulturális, Egyházi és Média Kollégiumának.

A márciusban leadott pályázat tárgyát az Egyesület négy községének (Csíkcsicsó, Madéfalva, Csíkrákos és Csíkszentmihály) polgármesteri hivatalában dolgozó személyek közbeszerzési szakszerű oktatását képezi. Ezen képzés nagyban elősegítené a minőségi munka kivitelezését a közbeszerzés területén is, valamint nagymértékben csökkentené a közbeszerzések lebonyolításával járó költségeket.

Az áprilisban leadott pályázat, a már tavaly megjelent Látnivalók a Bogát régióban című négynyelvű tájékoztató megfilmesítését célozza. A tervezett 50 perces filmben a néző megismerkedhetik a Bogát régió földrajzi, természeti adottságaival, rövid történelmével, gazdasági életének főbb jellemzőivel, ugyanakkor hangsúlyos szerepet kapnának a filmben az egyes települések népi hagyományai és kulturális örökségének kiemelkedő emlékei.

Az igényelt támogatások összegei 2 000 000 HUF, valamint 2 550 000 HUF, amelyek a közeljövőben kerülnek elbírálásra.

 
 

Térkép

Fényképalbum

KIADVÁNYOK, MÉDIÁK

Honlapajánló